A felsőbbrendű erőnek egy jóra és egy gonoszra történő felosztása egy fejlett és kifinomult vallás sajátja. A kezdetlegesebb hitvilágokban az Istenalak a forrása mindennek, legyen az helyes, vagy helytelen. A korai vallások egyistenhitei élesen elkülöníthetőek. Minden egyes településnek, vagy településcsoportnak megvolt a maga Istene, vagy Istennője, kinek befolyási területe összeegyeztethető a hívei életvitelével. A többistenhit eredete, úgy tűnik, a saját Istenalakkal rendelkező törzsek keveredésével hozható összefüggésbe. Mikor egy férfiként ábrázolt Istenben hívő törzs egyesült egy női Istent imádó csoporttal, az emberek szövetségét vallásukban az Isteneik házassága jelképezte. Ha egy békés „trónfosztás” során egy új Istenalak került előtérbe egy régivel szemben, őt elődje fiának tartották. De ha ez az esemény háborúhoz volt köthető, a győztes Isten ruháztatott fel minden jó tulajdonsággal, a legyőzöttek Istenalakja pedig alantas pozícióba került, valamint a gonosz forrásának találtatott a hódítók által, és így gyakran jobban félték, mint a saját Istenüket. Az ősi Egyiptomban ezt a magas rangból az „ördög” posztjára történő bukást jól szemlélteti Széth esete, aki a kezdetekben éppoly jótékony Istenalak volt, mint Ozirisz, később azonban olyan mértékben kiátkozták, hogy, leszámítva a különleges kultuszának otthont adó várost, nevét és képmásait kérlelhetetlenül eltörölték. A Szarvas Isten tanulmányozása során az ilyen Istenből ördöggé történő átváltozást nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
