Mélyről indult, meredeken ívelő pályát futott be. A csúcsról zuhant a mélybe. Kezdettől vonzódott a politikához. Zalaegerszegi plébánosként lapot szerkesztett, antiszemita felhangú írásokkal. A harmincas években a nyilasokkal kokettált, akik aztán hatalomra jutva, Sopronkőhidára hurcolták.
Szabadulását, s talán életben maradását is az általa annyira gyűlölt Szovjetunió hadseregének köszönhette. Megrögzött királypárti volt. Magát zászlósúrnak, az egész nemzet szellemi és politikai vezetőjének tekintette, aki fölötte áll a miniszterelnöknek is. Hazáját egy újjáélesztett monarchia tagjaként szerette volna látni, Habsburg Ottóval a trónon. A köztársaságot elutasította, kormányával nem tárgyalt. Az állam és az egyház viszonyának rendezésére nem volt hajlandó.
Amerikai beavatkozást sürgetett, azt sem bánva, ha az háborúhoz vezetne. Rákosi az ÁVH-t uszította rá. Ügynökökkel vették körül, behálózták egyházát is. Az egyenlőtlen küzdelemnek a koncepciós per vetett véget. Megrettent a várható ítélettől, együttműködött perbefogóival, s Péter Gáborral. Világszemlélete a börtönévek és az amerikai követségen töltött tizenöt esztendő alatt sem változott.
Elutasította XXIII. János és VI. Pál Kelet felé nyitó politikáját, a Vatikán és a magyar állam közötti tárgyalásokat. Utolsó éveiben többet ártott, mint használt egyházának. Nagy feltűnést keltő "Emlékirataim" című kötetében nagyvonalúan kezel, s megmásít tényeket. Aszerint, hogy azok használnak-e vagy sem a magáról kialakítani óhajtott képnek. Maradt, aki volt. VI. Pál pápa fogalmazása szerint: makacs, nehezen kezelhető, akinek sok ténykedése nehezen érthető meg.
