1989 február 14-én, Bálint-napon Salman Rushdie-t felhívta a BBC újságírója, és közölte vele, hogy Homejni ájatullá „halálra ítélte”. Ő első ízben hallotta a fatva szót. Bűne? Hogy írt egy regényt A sátáni versek címmel „az iszlám, a Próféta és a Korán ellen”.
Így kezdődik az a rendkívüli történet, amelyben egy író a föld alá kényszerült, házról házra költözött, s közben állandóan felfegyverzett rendőrök védték. Megkérték, hogy válasszon álnevet, amelyen a rendőrök szólíthatják. Ő kedvenc íróira gondolt, s az ő nevüket vegyítette; így jutott eszébe Conrad és Csehov – Joseph Anton.
Hogyan él együtt az író és családja több mint kilenc éven át a gyilkosság fenyegetésével? Hogyan folytatja a munkát? Hogyan lesz szerelmes, és hogyan szakít? Hogyan formálja gondolatait és tetteit az elkeseredés, hogyan és miért botladozik, hogyan tanul meg ellenállni? Rushdie e kiváló memoárban először meséli el ezt a történetet; annak történetét, hogy miképp vívta meg korunk egyik döntő fontosságú csatáját a szólásszabadságért. Beszél a felfegyverzett rendőrök melletti élet hol nyomasztó, hol komikus valóságáról és a védelmezőivel kialakított szoros kapcsolatról; arról a harcáról, hogy megszerezze kormányok, titkosszolgálati főnökök, kiadók, újságírók és írótársak támogatását és megértését; valamint arról, hogy miképp nyerte vissza a szabadságát.
Rendkívül őszinte és becsületes, lenyűgöző, provokatív, megindító és létfontosságú könyv ez. Mert ami Salman Rushdie-val történt, az az első felvonása volt egy drámának, amely valahol a világban még ma is nap mint nap játszódik.
