"Kétféle jó irodalom van - osztja Sándor Iván a nagy bécsi író, Hermann Broch gondolatát. - Az egyik szolgálja a korszak ízlését-divatjait, s ezzel része lesz a korszak struktúrájának. A másik megmutatja: mi maga a korszak." Legújabb esszéiben Sándor Ivánt is ez foglalkoztatja: a mélyszerkezetek, a szellemi áramlatok, a szakadékok és a kelet-európai sakktábláinkon ránk leselkedő etikai-intellektuális kelepcék. Épp ezért fordul a modern európai irodalom fontos szerzőihez: Samuel Becketthez, W. G. Sebaldhoz, Thomas Bernhardhoz, Örkény Istvánhoz és Mészöly Miklóshoz, hogy az ő modelljeiket és mintáikat, no meg saját élet- és gondolkodástörténeti tapasztalatait összegezve indítson útnak egy palackpostát, amely - a könyvben szintén felbukkanó pályatárs, Földényi F. László szép szavaival - "üzenet a feledés egyre nagyobb tengerében".
