Egy borongo's o?szi napon szu¨lettem, me'g abban a korszakban, amikor nem volt ultrahangos vizsga'lat, i'gy azt sem tudta'k a szu¨leim, hogy fiu'k vagy la'nyuk lesz. Apa'm fiu't akart, anya'm... nos, o? szintu'gy, miuta'n apa'm viccesen ko¨zo¨lte vele, ha nem fia lesz, haza sem hozza a ko'rha'zbo'l. Anya'm ve'gigima'dkozta a terhesse'get, hogy fia szu¨lessen, e's az ima'i meghallgata'sra tala'ltak. Az a'ltala'nos iskola's e'veim eseme'nytelenu¨l teltek, nem voltam eminens dia'k, de nem is a legrosszabb tanulo', ko¨zepes a'tlaggal elcsordoga'ltam a nyolcadik oszta'lyig. 1991-et i'rtunk akkor. Ez az e'v o¨ro¨kre beve'so?do¨tt az elme'mbe, sok minden megva'ltozott akkor, ami kihata'ssal volt a ke'so?bbi e'letem alakula'sa'ra. Ott, akkor ve'gleg eldo?lt a sorsom e's i'gy lettem Pe'ter, a budapesti e'jszakai e'let ve'rszomjas veze're'nek, Il Caponak a jobb keze. Szentesi Pe'ter vagyok, e's ez az e'n to¨rte'netem.
