Dús érzelmesség és posztmodern nyelvi játékok. A szív mint az érzések középpontja és a szív mint szerv. Megszakadni átvitt és szó szerinti értelemben. Szükségszerűnek ható nyelvi pontosság és véletlenszerű, random nyelvi kísérletezés. A lírai hagyomány nagyjai és a számítógép képernyőjén felugró hirdetésablakok. Efféle kettőségek között térül-fordul Mesterházy Balázs költészete. És miközben megidéződik Dosztojevszkij, Rilke, Tandori vagy Parti Nagy, a szemérmes főhős mégiscsak a versek beszélője, aki úgy szól veszteségről, járni alig tudásról, őrületről, halálról, hogy közben észreveszi az ég egy darabját. Kék. Még nincs teljesen sötét, és talán ez sem kevés. (Görföl Balázs)
