Budapest, Bükk, Börzsöny, Gyöngyös, Debrecen, Balaton - jórészt ismert, mindenképp konkrét helyszínek, az érzékelés egyszerre saját és általános jelenléte. Kortárs városi vagy erdei terek geometrikus formái, a leírás erővonalai, a locus húzása, versben történő átalakulásai, versritmusba íródása. Talált és épített tájak képződnek itt, amelyek éppen abban a pillanatban válnak lírává, mikor a legkonkrétabb ismerősségből, a mindennapiból észrevétlenül és hirtelen az ismeretlenbe érnek. Ez az áttűnés nem meglep vagy megdöbbent, de átvezet a versváros korántsem idegen tájaiba. Mezei Gábor (1982) költő. Verseskötetei: függelék, L'Harmattan, 2012; natúr öntvény, Kalligram, 2016.