"Az öregedésnek nincsen szépirodalma, állítja az esszéregény. Ez így nyilvánvalóan túlzás. Lear király megöregedett, Goriot apó is. Említsük Tolsztojt vagy a maga szemérmes módján Arany Jánost? Abban azonban igaza volt Illyésnek, hogy a szépirodalom figyelmét elsősorban a felnőtté válás, a férfikor nyara keltette fel. Azonban nemcsak a szépirodalomban, a valójában a társadalomtudományok, az életmód, az egészségügy, a hétköznapi élet is sokkal kevesebbet foglalkozott még 50-60 éve is ezekkel a kérdésekkel, mint a 21. század. A magyar szépirodalomban valóban úttörő volt Illyés Gyula azzal is, hogy részletesen vizsgálta, megvizsgálhatta! az öregedés változatait. Szerencsére nem egyetlenként. Mellette leginkább Déry Tibort kell említeni a 60-as évekből. Addig szinte szégyen volt öregnek lenni. Azóta folyamatosan gyarapszik az öregedés képzeletbeli könyvtárának szépirodalma. Illyés Gyula halála utáni évtizedek költészetéből, az ezredforduló egyharmad századának anyaga alapján gazdag antológiát, sőt monográfiát lehetne minderről készíteni." (Részlet a kötetből)
A Szerző szinte összegzi számunkra évtizedek irodalmi vonzódásait; hűen a szellemi hazához, hűen azokhoz az írókhoz, akiket a kezdetektől tanított az egyetemen, és akiket a maga számára kiválasztott. A többi között Illyés Gyuláról, róla egész ciklusnyi új írás van e kötetben, és újabb írások a teljesség igénye nélkül Nagy Lászlóról, Juhász Ferencről, Utassy Józsefről, Kodolányi Gyuláról, Nagy Gáspárról. Vasy Géza közvetítésével jó olvasni Róluk, jó újra találkozni Velük.