Egy távoli nyelvrokon népcsoport, a szamojédok mitológiájának és népköltészetének elemeire épülő eposzkísérletet tart kezében az olvasó. A szamojéd nyelvek az uráli nyelvcsalád szamojéd ágát alkotják, a másik ágat a magyar nyelvet is magában foglaló finnugor nyelvek képezik, azaz a hagyományos nyelvészeti felfogás szerint a magyar nyelv távoli rokonai. (Pusztay János véleménye szerint ez a nyelvrokonság nem is olyan távoli, de most nem ez könyvének a témája.) A szamojéd népek a veszélyeztetett népek közé tartoznak, mert már nagyon kevesen vannak. Közülük a nyenyecek, akik három autonóm körzetben is élnek, vannak a legtöbben. Egyre csökken a szamojéd anyanyelvet vállalók száma is. Bővebben erről e kötet bevezetőjében olvashatunk. Pusztay János professzor, aki majdnem fél évszázadot töltött el a finnugor népek nyelveinek kutatásával, most nem a meglévő tudományos-néprajzi-nyelvi anyag tanulmányozásának tételeit osztja meg velünk, hanem - mindannak a tudásnak a birtokában, amit a szamojédok mitológiájáról és népköltészetéről tud -, megírta a szamojéd eposzt! Az eposz verssoraival elvisz bennünket a Sarkvidék messzi-hideg tájaira, a kereszténység előtti pogány időkbe, és úgy magával ragad a mese, hogy észre sem vesszük az idő múlását. Olyan régmúltból kapunk tőle történeteket, amikor azokat még nem írták le. Ki tudja, titokban egy sámán lelke lakozik Pusztay Jánosban? Erre a kérdésünkre talán választ kapunk ennek az eposznak az elolvasása után. A Finnugor Világszövetség közreműködésével