Az olvasó Izsák József Tamási Áronról szóló kismonográfiájának harmadik kiadását tartja a kezében. Az első kiadás ötvenhárom évvel ezelőtt, 1969-ban jelent meg Bukarestben. Személyes emlékeim fűződnek a monográfia megírásának történetéhez, akárcsak édesapám egész életpályájához.
Ez az utószó ilyen módon tartalmaz a lexikonok által is rögzített tényeken túl személyes élményekre épülő, szubjektív benyomásokat, amelyek érdekelhetik az olvasót. Izsák József 1921-ben született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a Református Székely Mikó Kollégiumban kezdte szülővárosában, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet 1946-ban magyar nyelv és irodalomból.
Irodalmi munkásságában kiemelt fontosságú az a küzdelem, amelyet azért folytatott, hogy Tamási Áront visszahozza a köztudatba, akinek a háború után sem művei, sem vele kapcsolatos írás nem jelenhetett meg Erdélyben. (Egy kivételt meg kell említeni: az Ördögölő Józsiás című színdarabja 1956-ban, az Igaz Szó októberi és novemberi számában jelent meg.) Mit kellett, mit lehetett tenni azért, hogy Tamási művei újra eljussanak az erdélyi olvasóhoz, a magyar színházak játsszák a darabjait, és az iskolai tankönyvekbe is bekerüljön? A ma embere elképzelni sem tudja a rendszerváltás előtti korszak közhangulatát, a homályba burkolt intézkedések szövevényét, amely gyakran még azt sem tette átláthatóvá, mi az, ami szabad, és mi az, ami tiltott. T
alán nem véletlen, hogy a Tamási-évet - amelynek egyik eseménye e könyv ismételt kiadása - a nemzeti kormány nevében Potápi Árpád János államtitkár úr hirdeti meg Marosvásárhelyen a Tündöklő Jeromos színházi bemutatóján. Ott elhangzott beszéde szerint ez a könyv tisztelgés egy értékközösség előtt, amelyhez nemcsak a szerző, de Tamási Áron is tartozott, és amely az egész nemzetre kiterjed, abban a szellemben, amelyet Izsák József kritikusi ars poeticájában vallott.