Ez talán már a halhatatlanság – legalábbis annak az előcsarnoka. Elfelejtett színházi bemutatók, felújított, de felejthető szerelmi melodrámák, régvolt koncertek emlékei. Forró sikerek; önkéntes száműzetés; a felejtés évgyűrűi. Aztán egy furcsa feltámadás, jelképes hazatérés, majd egy csonkig égett gyertya emlékköve a temetőben. De Karády Katalin még mindig énekel, dalai halhatatlanok. Recepteket búg a mai szenvedőknek, egyesek szerint csak a szenvelgőknek. Ám akiről négyszer is megjelenik ugyanannak a szerzőnek a tollából egy minduntalan bővített és átírt életrajz, az a valaki mégiscsak feledhetetlen. A nemzet Katalinja száztizedik születésnapja után is boldogságot ígér sokaknak.
