Megnézzük Zágrábot… S már indulunk is lefelé: az intézet előtt hatalmas fekete Chevrolet, Krleža szolgálati kocsija. Josip, a sofőr megkapja az útvonalra vonatkozó információkat, s indulunk is a rövid városnézésre – útba ejtve a Trg Republikét – a zágrábiak ekkor is csak Jelačić placnak mondják.
Jelačić szobrának persze se híre, se hamva, Tito 1945-ben parancsolta le a térről, csak 1990-ben kerül majd vissza régi helyére, akkor viszont már nem Magyarország felé mutat a bán kardja… További úticél a Kaptol, azaz a Káptalan-domb. Itt a Szent László alapította püspökség (ma érsekség) palotája s a székesegyház előtt állunk meg pár percre, majd a Felsőváros, a Gornji grad lesz következő úticél – a báni palota s a Szent Márk-templom látása.
„A templom bejáratánál volt a tüzes trónus – mondja Krleža –, amelyen Gubec Mátét, a maguk Dózsájához hasonlóan, tüzes vaskoronával kínozták.”
Röviden szól a középkorban is és később is a Kaptol urai és a Gronji grad polgárai közötti békétlenségről, amely a 19. századi horvát szépirodalom kedvelt témája lett. A Grič az Anjou-k, a Kaptol III. Endre király mellett kötelezte el magát, aminek következménye véres harc lett, emlékét máig őrzi a Krvavi most, azaz a Véres híd. A hídnak ma már nyoma sincs, a sokszori városrendezés után egy rövid utca viseli a nevet. A viszály még a mohácsi vészt követő trónharcok idején is tartott, mivel a Grič Ferdinánd, a Kaptol pedig Szapolyai János király és Krsto Frankopan, azaz Frangepán Kristóf pártján állt.
Az előbbi részlethez hasonlóan olvasmányos és érdekes a nagyszerű stílusban visszaemlékező professzor esszékötete, aki egész életét és munkásságát a horvát irodalomnak, illetve a magyar és horvát közös irodalmi emlékezetnek szentelte. Sokat megtudhatunk belőle a közel ezeréves közös múltunkról is…